• 2020. augusztus 6.
Szép feladat egy szemtanút megvédeni a rá leselkedő veszélyektől.
  • 2020. augusztus 3.
A holtak nyugalmát a legtöbb ember tiszteletben tartja, de mindig vannak kivételek.

  • 2020. július 30.
A nagy mágust becsapni az igazi mutatvány, de lehet, hogy van még a tarsolyában egy trükk.
  • 2020. július 27.
Nagyon vonzó, ha az embernek sok pénze van, de egyáltalán nem mindegy, hogy miként jutott hozzá.
  • 2020. július 23.
Három generáció útnak indul és elképesztő kalandokba keveredik.

Szerepcsere - a Központi hírszerzés című film a Mozi+ műsorában

  • 2020. július 2.

Az iskola sztárjából nem mindig lesz nagymenő felnőtt.

(kép forrása: www.mafab.hu) (kép forrása: www.mafab.hu)

Amikor húsz év után találkozik a gimnázium egykori sztárja és a legnagyobb lúzere, senki sem mondaná meg, hogy kinek mi volt a beosztása annak idején. Bob kövér volt és puhány, most pedig egy izomkolosszus. Állítása szerint a CIA-nak dolgozik és éppen egy nagyon kényes ügyben nyomoz, amihez egykori cimborája segítségét kéri. Calvin volt az iskola vagánya, mára azonban belesüppedt egy szürke könyvelő átlagos életritmusába. És nem igazán van elragadtatva Bob ötletétől, de mire észbe kap, már bele is keveredett az ügybe. A két iskolai barát most újra egymásra van utalva, és a tét nem kicsi, mert ha hibáznak, akkor azért az életükkel fognak fizetni. A Központi hírszerzés című filmet július 4-én, szombaton, 18 óra 50 perces kezdéssel nézhetik meg a Mozi+ műsorában, mely elérhető a MinDig TV Extra Alapcsomagjában.

Oldal tetejére