• 2020. augusztus 13.
Az orvosok a világ minden kórházában megpróbálnak a legjobb tudásuk szerint gyógytani.
  • 2020. augusztus 10.
A mesebeli környezet nem garancia arra, hogy ne történjenek szörnyűségek.
  • 2020. augusztus 6.
Amiről nem tud az ember, az nem fáj. De amit megtud, az viszont nem hagyja nyugodni.
  • 2020. augusztus 3.
Főzni szeretnek a tévénézők és a tévésztárok is. Most az utóbbiak tudását teszik próbára.
  • 2020. július 30.
Fontos, hogy az embernek - és a kutyáknak - legyenek álmaik, és az is, hogy azt megvalósítsák.

A remény hal meg utoljára - a Valami Amerika 2. című film a TV2 műsorában

  • 2020. július 2.

Tamás, Ákos és András továbbra is keresi a siker kulcsát, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

(kép forrása: www.port.hu) (kép forrása: www.port.hu)

A Valami Amerika első része azzal ért véget, hogy Andrásnak telitalálatosa lesz a lottón. Mostanra azonban elfogyott a pénz, és bár megvalósították nagy álmukat és elkészítették Tamás filmjét, az nem hozta meg a várt sikert. Úgyhogy ismét összefog a három testvér, hogy valahogy kihúzzák magukat ebből a szerencsétlen helyzetből, az anyagi katasztrófából. Régi ismerősük, Alex nyomára bukkanva kiutaznak az Egyesült Államokba, hogy visszaszerezzék tőle a pénzüket, de a dörzsölt és nagy dumás szélhámos ez alkalommal is olyan dolgokra veszi rá a fiúkat, amiből nem igazán fognak jól kikeveredni. Félő, hogy a srácok ez alkalommal is az egyik galibából keverednek majd a másikba, de hogy ez alatt a nézők jól fognak szórakozni, az biztos. A Valami Amerika 2-t július 4-én, szombaton, 13 óra 15 perces kezdéssel nézhetik meg a TV2 műsorában.

Oldal tetejére