Cookie / süti kezelés
Website-unkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű
szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet…
Elfogadom
  • 2017. március 23.

Ezen a hétvégén végre újra rajtrácsra állnak a Forma-1 versenyautói, melyek igencsak megváltoztak tavaly óta, hiszen számos változást vezettek be az autók kialakításánál az új idényben.
  • 2017. március 20.
A magyar televíziózás hőskorában a szellemi –műveltségi- vetélkedők hódítottak és ültettek sok-sok embert adásonként a képernyő elé. A kereskedelmi televíziók megjelenésével megismerkedhettünk azokkal a műsortípusokkal is, ahol inkább az erőre és ügyességre volt szükség.
  • 2017. március 16.
A Munkaügyekben megismert karakter, Tóth János élete bontakozik ki még részletesebben a Duna TV új sitcom sorozatában.
  • 2017. március 13.
A celeb szülőknél csak a gyermekeik lehetnek még érdekesebbek a tv nézők számára, gondolhatták a TV2 új kvíz-showjának, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! készítői.
  • 2017. március 9.

Ha valaki azt gondolja, hogy nosztalgiázni szeretnénk a Tetthely című német krimisorozat ajánlásával, az téved, ugyanis a széria még mindig fut, az RTL Klubon most látható rész is friss, tavaly forgatták.

Sztárok és párok – filmklasszikus a TV2-n

  • 2017. február 13.

Majdnem két évtizede forgatták, de még mindig nem veszített semmit az értékeiből. A Sztárom a párom című film tele van vicces szituációkkal, kedves pillanatokkal és elgondolkodtató párbeszédekkel is.

Kép forrása: http://toplist.vn/ Kép forrása: http://toplist.vn/

Sztárok és párok – filmklasszikus a TV2-n

A történet Londonban játszódik, mégpedig a város egyik leghangulatosabb negyedében, a Nothing Hill-ben. Itt vezeti könyvesboltját William Thacker – Hugh Grant egyik legszerethetőbb alakítása –, aki próbálja megtalálni a saját útját az életbe, de ez nem megy neki egyszerűen. A boltja sem egy sikertörténet, azonban egy napon betér hozzá a híres filmsztár, Anna Scott (a mindig gyönyörű Julia Roberts alakításában). A két ember között vonzalom alakul ki, de ez annyira irreális, hogy szinte hihetetlen, hogy lesz folytatása.

A nemzetközi sztár és a könyvesbolt tulajdonos kapcsolata teljesen emberi módon kezd épülni, miközben rálátást kapunk arra, hogy a kívülről csupa csillogásnak tűnő sztárélet sem egyszerű.

A film egyik csúcspontja, amikor William a barátai által szervezett vacsorára állít be Annával. Az itt kialakuló párbeszéd nagyon mély tartalmakat mozgat meg. A másik zseniális elem Spike (Rhys Ifans), William kicsit egyszerű lakótársa, aki megjelenésével és gondolataival is mindig új szintre emeli a helyzeteket.

A szerelem fellángol, de annyi minden szól ellen, hogy szinte azt vesszük természetesnek, amikor reménytelennek tűnik minden kettejük között. Az együtt töltött perceik azonban nagyon is felemelő pillanatok, amivel minden néző maximálisan tud azonosulni. A fantasztikus zenei betétek pedig tovább emelik a filmnézés élményét.

Valentin napra ennél jobb filmválasztást nem is lehet elképzelni. A Sztárom a párom című filmet kedden este – 21 óra 35 perces kezdéssel – nézhetik meg a TV2-n.

Oldal tetejére